2018. január 8., hétfő

Csokis mandulás keksz


Tavaly már elkészítettem ennek a keksznek a mogyorós változatát, most is valami nagyon csokisra vágytunk, így most kipróbáltam darált mandulából is, nem bántuk meg! :)

Sütés közben az egész lakásban csokoládé illat fog lengedezni, frissen sülve és napokkal utána is fenséges mandulás, mindenképpen próbáljátok ki! :)

Hozzávalók:

-3/4 csésze darált mandula
-1/4 csésze kókuszliszt
-1/3 csésze
-1 tojás
-1 csipet só
-1/4 csésze eritrit
-7 ek. kókuszolaj
-5 dkg magas kakaótartalmú csokoládé

Elkészítés:

A mandulát rakjuk a késes aprítóba és őröljük finomra, majd adjuk hozzá a kókuszlisztet, szódabikarbónát és a kakaót és ezzel is keverjük össze.

Öntsük a keveréket egy tálba, adjuk hozzá a tojást, az eritritet, sót, a kókuszolajat és a megolvasztott csokoládét majd keverjük össze a masszát.

A tésztából formázzunk diónyi gombócokat majd lapítsuk ki a tenyerünk között és rakjuk sütőpapírral kibélelt tepsire. 

175 fokra előmelegített sütőben süssük készre 10-15 perc alatt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése